Vállalat Média Karrier Képzés Gyárlátogatás Kapcsolat

Környezetvédelem

A fenntarthatóság kiemelt fontosságú a Mercedes-Benz Group számára. A vállalat egy fenntartható üzleti stratégia mentén működik. Ennek része a gazdasági, környezeti és társadalmi felelősségvállalás – mégpedig az értéklánc teljes egészében.

A kecskeméti telephely 2011 óta EMAS (Eco-Management and Audit Scheme) regisztrált vállalat. Emellett a gyár rendelkezik az ISO 14001, valamint az ISO 50001 szabványok szerinti tanúsítványokkal, így immár 15 éve működtetünk eredményes környezetgazdálkodási rendszert. A konszern irányelveivel összhangban a Mercedes-Benz Magyarországon is elkötelezett a fenntartható fejlődés, ezen belül a klíma- és környezetvédelem iránt. A környezeti teljesítményünk éves kiértékelése a Környezetvédelmi Nyilatkozatban jelenik meg, mely a honlapunkon érhető el. A környezetvédelem területén is garantáljuk az átláthatóságot az érdekelt felek részére, mellyel bizalmat teremtünk egymás között. Éves környezetvédelmi céljainkat a környezeti tényezők és hatások figyelembevételével határozzuk meg, különös tekintettel az energiafelhasználás, az emisszió és az erőforrások felhasználásának csökkentésére, valamint a hulladékgazdálkodás optimalizálására.

A legmodernebb gyártási technológiáknak köszönhetően a klasszikus belső égésű motor mellett hibrid hajtású vagy teljesen elektromos hajtásláncú járműveket is tudunk építeni, ami minimalizálja a szennyezőanyag-kibocsátást az élettartamuk alatt.

A kecskeméti gyár a dolgozók számos kreatív és környezettudatos kezdeményezésével segíti a helyi állat- és növényvilág védelmét: a területen kialakított rét, a több ütemben ültetett fák és cserjék a hősziget-hatás csökkentése mellett a növény- és állatvilágnak is kedveznek.

Klímavédelem
Klímavédelem

A fenntarthatóság és a klímavédelem a Mercedes-Benz Group vállalati stratégiájának kulcsfontosságú sarokkövei. A konszern már 2019-ben lefektette a mérleg szerinti szén-dioxid-semlegesség irányába vezető alapokat az Ambition 2039 stratégiával, amely újautó-flottánkra vonatkozik. A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár is következetesen szem előtt tartja ezt a célt.

A Mercedes-Benz saját járműgyártó telephelyei 2022 óta mérleg szerinti szén-dioxid-semlegesek1, és a tervek szerint 2030-ra a gyártás energiaszükségletének több mint 70 százalékát megújuló energiával kívánjuk fedezni. Ezt többek között a saját telephelyeken a napenergia felhasználásának bővítésével, valamint további megfelelő áramvásárlási szerződések megkötésével kívánjuk elérni.

A levegőtisztaság védelme kiemelt jelentőséggel bír telephelyünkön, tudatában vagyunk felelősségünknek, hogy óvnunk kell a környezetet és az emberek egészségét. A gyártási folyamataink során különféle típusú kibocsátások keletkeznek, amelyek csökkentése érdekében célzott intézkedéseket hozunk. Ezeket a kibocsátásokat két csoportra osztjuk: közvetlen és diffúz kibocsátásokra. A közvetlen kibocsátások közvetlenül a gyártóberendezésekből származnak. Ide tartoznak például a levegőbe kerülő szennyező anyagok, mint a por, a nitrogén-oxidok, a szén-dioxid vagy az illékony szerves vegyületek (VOC), amelyek az anyagok feldolgozása, a járművek festése vagy a gépek működtetése során keletkeznek. Ezek a kibocsátások modern technológiák, hatékony gyártási módszerek és célzott kipufogógáz-tisztító rendszerek alkalmazásával jelentősen csökkenthetők. A diffúz kibocsátások ezzel szemben nem pontforrásokból származnak, hanem nagyobb felületeken vagy ellenőrizetlen forrásokon keresztül jutnak a környezetbe. Ilyenek lehetnek például a gyártóberendezések szivárgásai, az oldószerek párolgása vagy az anyagok tárolása során keletkező kibocsátások. Ezeket a típusú kibocsátásokat nehezebb pontosan mérni és nyomon követni, ugyanakkor szintén jelentős hatással lehetnek a környezetre. A diffúz kibocsátások csökkentése érdekében rendszeres karbantartást, folyamatos ellenőrzést és a legjobb ipari gyakorlatok alkalmazását vezetjük be gyártási folyamatainkban.

Tevékenységeink levegőminőségre gyakorolt hatásának nyomon követése érdekében folyamatos levegőminőségi – úgynevezett emissziós – méréseket végzünk, és ezek eredményeiről éves Környezetvédelmi Nyilatkozatunkban tájékoztatjuk a nyilvánosságot.

[1] A mérleg szerinti szén-dioxid-semlegesség azt jelenti, hogy az energiafelhasználással járó járulékos szén-dioxid-kibocsátást a Mercedes-Benznél zöld energiabeszerzések révén, származási garanciákkal ellensúlyozzák.

Vízvédelem

Vízvédelem

A gyár vízellátása a városi ivóvízhálózatról biztosított. A fűtéshez szükséges melegvíz előállítása épületgépészeti központjainkban, hőcserélők segítségével történik. Az autógyártáshoz szükséges ipari víz előkezelését üzemegységeink végzik. Vállalatunk szennyvízkibocsátása technológiai és szociális eredetű szennyvízre bontható, mindkét kategória az összes szennyvíz közel felét teszi ki. A szociális szennyvíz közvetlenül a városi közcsatornába kerül. Az előkezelésből és a katódos merítőkádas festésből származó szennyvíz előtisztítása egy kapcsolódó szennyvízkezelő berendezésben történik. Az előkezelt ipari szennyvíz befogadója szintén a városi közcsatorna.

A gyárban keletkezett szennyvíz minőségét az előírások szerint két ponton szükséges mérnünk: a felületkezelő üzemünk pH-végellenőrzési pontján, illetve a telephelyet elhagyó végátadó ponton. A méréseket minden hónapban akkreditált vizsgálólaboratóriummal végeztetjük, önellenőrzési tervünknek megfelelően.

Talajvízvédelem

Talajvízvédelem

A telephelyen összesen 8 db talajvízfigyelő kút épült, melyek célja a talajvízminőség felügyelete. A talajvíz minőségét évente vizsgáljuk és a következő komponenseket mérjük: pH, fajlagos vezetőképesség, szerves oldószer extrakt, összes oldott- és lebegőanyag, kémiai oxigénigény (KOI), ásványi szénhidrogének (TPH), nitrát, nitrit, ammónium, vas, réz, cink, mangán, kadmium, ólom, króm, nikkel.

Az éves mérések eredményei folyamatosan megfelelnek a hatósági előírásoknak.

Hulladékgazdálkodás

Hulladékgazdálkodás

Gyárunkban a technológiai és üzemeltetési folyamatokból különböző mennyiségű és eltérő veszélyességű, gyártásból eredő, illetve létszámhoz igazodó hulladék keletkezik. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. környezetvédelmi céljainak megfelelően 2025-ben is fontos feladatnak tekintette a hulladékok keletkezésének megelőzését és mennyiségének folyamatos csökkentését. A felületkezelő üzemben keletkező szennyezett mészkőpor jelentős hányadát melléktermékként hasznosította, így 2025-ben minden egyes legyártott autóra 7,4 kg-mal kevesebb hulladék jutott.

A hulladékok hasznosítását biztosító ártalmatlanító partnerekkel együttműködve közel 100%-os hasznosítási arányt értünk el, amely európai összehasonlításban is kiemelkedő eredmény.

Energiagazdálkodás

Energiagazdálkodás

A környezettudatosság, az energiaforrások észszerű felhasználása, valamint a megújuló energia alkalmazása napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap – ezekre vállalatunk is kiemelt figyelmet fordít. Ennek érdekében ISO 50001 szabvány szerinti Energiagazdálkodási Irányítási Rendszert működtetünk, amelyet rendszeres felülvizsgálatokkal és energiaauditokkal optimalizálunk. Minden évben egyre ambiciózusabb célokat tűzünk ki az energiagazdálkodás területén, teljesítményünket folyamatosan monitorozzuk és új fejlesztési lehetőségeket keresünk.

Az innováció gyárunk minden területén jelen van – a trigenerációs energiatermeléstől a világítási rendszerekig. Az energiaközpont látja el a gyártóegységeket és az épületeket földgázzal, ipari-, tűzi- és ivóvízzel, villamos energiával, technológiai és fűtési hővel, hűtővízzel, valamint sűrített levegővel. 2025-ben az energiaközpont még két gázmotoros blokkfűtőerőművet is üzemeltetett, amelyek a hő- és villamos energia kapcsolt termelését valósították meg. Az üzem technológiai és légtérfűtési igényeit négy füstcsöves gázkazán biztosította, amelyek hatásfokát füstgázhő-visszanyerő berendezésekkel növeltük.

2022-ben elértük a mérleg szerinti szén-dioxid-semleges termelést zöldenergia-beszerzések révén, és következő lépésként a földgáz hosszú távú kiváltását tűztük ki célul megújuló energiaforrások alkalmazásával. Az új gyártósorok energiaellátását is kizárólag zöldáram fogja biztosítani. Emellett napelemes rendszereket telepítünk, valamint villamos energiával működő hőszivattyúkat, amelyek a gyártási folyamatok és az épületgépészeti rendszerek hőenergia-igényét fedezik, teljes mértékben kiváltva a korábbi földgáztüzelésű berendezéseket.

A hőszivattyúk magas hatékonyságuk révén az egységnyi villamos energiát jóval gazdaságosabban alakítják fűtési és hűtési energiává, mint a hagyományos gázkazánok vagy kompresszoros hűtőgépek. Ennek köszönhetően az egy autóra jutó primerenergia-felhasználásunk javulni fog. A rendszer részét egy elektromos kazán is képezi, amely az extrém hideg téli napok többlethő-igényét képes kiszolgálni.

A termelési és minőségi célok teljesítése mellett az energiahatékonyság területén is jelentős vállalásokat teszünk. Az épületgépészeti, üzemtechnikai és energiatermelő rendszereinkben számos intézkedést valósítunk meg annak érdekében, hogy javítsuk a gyár energiahatékonyságát és csökkentsük az üvegházhatású gázok kibocsátását. 

A bevezetett hatékonysági intézkedések 2025-ben összesen mintegy 2,2 GWh energiamegtakarítást eredményeztek 48 különálló fejlesztésnek köszönhetően

Az egyik legjelentősebb intézkedés a felületkezelő üzem területén található fedőlakkszárító kemence területén került bevezetésre. Az intézkedés során a munkaállomást ellátó két ventilátor fordulatszám-szabályozását valósították meg a berendezés töltöttségi szintjének függvényében. Ez azt jelenteti, hogy amennyiben nincs szárítandó munkadarab a soron, úgy a ventilátorok képesek alacsonyabb fordulatszámon üzemelni, amelynek következtében csökken a felvett villamosteljesítmény-igényük, valamint csökken a felhasznált gáz mennyisége is.

A meglévő berendezések optimalizálása mellett fontos feladat a telephelytervezési osztállyal való szoros együttműködés is. Ennek célja, hogy az új berendezések és gyártósorok energiahatékonyságát már a tervezési fázisban felülvizsgáljuk, és beépítsük a legkorszerűbb energiahatékony megoldásokat.

Mivel a gyár termelésen kívüli alapfogyasztással is rendelkezik, kiemelten foglalkozunk a nem termelési időszakok – hétvégék, év végi szünetek, átalakítások – energiafelhasználásának minimalizálásával. A leállási időszakokat mára folyamatszinten szervezzük meg, részletes terveket készítve az érintett termelési és épületgépészeti rendszerek üzemeltetéséről annak érdekében, hogy a fogyasztást a lehető legalacsonyabb szinten tartsuk, miközben biztosítjuk a szükséges karbantartási és átalakítási munkák zavartalan elvégzését.

A mérleg szerinti szén-dioxid-semlegesség azt jelenti, hogy az energiafelhasználással járó járulékos szén-dioxid-kibocsátást a Mercedes-Benznél zöld energiabeszerzések révén, származási garanciákkal ellensúlyozzák.

Környezetvédelem számokban

Klímavédelem

A tervek szerint 2030-ra a gyártás energiaszükségletének több mint

0

százalékát megújuló energiával kívánjuk fedezni.

Talajvízvédelem

A telephelyen talajvízminőség felügyelet céljából összesen

0

talajvízfigyelő kút épült.

Hulladékgazdálkodás

2025-ben minden egyes legyártott autóra több mint

0

kg-mal kevesebb hulladék jutott.

Vissza a kezdőoldalra

Vissza a kezdőoldalra

Tovább a következő fejezethez - Pénzügyi helyzet

Tovább a következő fejezethez - Pénzügyi helyzet